Blog - Sport, szexualitás komplex kismedencei rekonstrukciós műtét után

Sport, szexualitás komplex kismedencei rekonstrukciós műtét után

  • 2026/03/03

A legtöbb kérdés egy komoly kismedencei műtét után a szexualitásról és a sportolási lehetőségekről szól. Ez az írás gyönyörűen fogalmazza meg a lépéseket, nehézségeket, dilemmákat, amelyek az úton zajlanak. Példamutató kitartás, alaposság, igényesség és hit társult mindehhez.

Tartozom még egy beszámolóval. Hosszú lesz.
Március 21-én lesz a műtétem másfél éves évfordulója. Szándékosan vártam ezzel az írással, mert amikor én voltam az elején, kifejezetten azokat a tapasztalatokat kerestem, amelyek 1–2–3 évvel a műtét után születtek. Folyamatosan az járt a fejemben: hol fogok tartani fél év múlva? Két év múlva? Ötven év múlva?
A sérülés és az út a diagnózisig
Három gyermeket szültem. Valószínűleg az első, 2019-es szülésnél sérültem. Hosszú vajúdás volt, de az igazi nehézséget az jelentette, hogy a baba még nem volt a szülőcsatornában, amikor már elkezdődtek a tolófájások. Háborítatlan szülést szerettem volna, nem kértem oxitocint, fájdalomcsillapítót, ezért hagyták, hogy a dolgok a maguk útján történjenek. Ezért utólag is hálás vagyok, bár nehéz megmondani, mi lett volna a „jobb” út.
2–3 órán keresztül voltak tolófájásaim, hosszú ideig guggoltam, toltam, lazítottam. Mire valóban eljött az idő, már alig maradt erőm, ezért kívülről, kézzel-könyökkel segítették a baba megszületését. Egészséges lett, én pedig boldog és hálás voltam.
2021-ben és 2023-ban született még két gyermekem. Már az ő születésük előtt éreztem, hogy valami nem az igazi, nem vagyok a régi. De mindenkitől azt hallottam, hogy szülés után ez „normális”, ezért sokáig nem foglalkoztam vele komolyan. Amikor mégis elkezdtem utánajárni, hamar elvesztem a téves információk között. Csatlakoztam egy betegcsoporthoz  is, de a sok nehéz élmény és az a benyomás, hogy nincs valódi megoldás, inkább depresszív irányba vitt.
Egy ausztrál bloggernél hallottam először a „medencefenék specialista” kifejezést, előtte nem tudtam kihez forduljak segíségért. Próbáltam kitalálni, mi lehet a magyar megfelelője, így jutottam el a Tritonlifeba. Egy évig jártam biofeedback gyógytornára, és az utolsó alkalmak egyikén, személyi változás miatt, Piroskához kerültem. Rajta keresztül jutottam el Willner Péter doktor úrhoz és végre a diagnózishoz:
harmadfokú rectocele és cystocele; záróizom-elvékonyodás (szakadás nem volt egyértelmű)
A műtét során derült ki, hogy a záróizom nem szakadt, viszont a puborectalis izom igen.
Tünetek
A panaszaim nem voltak „rettenetesek”, de jelentősen rontották az életminőségemet és az önbizalmamat, és időnként nagyon mélyre tudtam kerülni miattuk.
Nagyon gyakori vizelési ingerem volt. Minden intenzívebb mozdulatnál azt éreztem, mintha kiesnének az elülső szerveim, mintha valami lötyögne. Nem fájt, de folyamatosan kellemetlen volt. Az intim területemmel való kapcsolatom megromlott. Szorulásnál szinte teljesen tapintható volt a hólyagom. Éjszakánként minimum kétszer felkeltem pisilni.
Korábban nagyon aktív, sportos életet éltem, és ezt éltem meg a legnehezebben: hogy le kell mondanom valamiről, ami az egyik legfontosabb az életemben. A gyerekeim és a családom a mindenem, de a mentális egészségemhez elengedhetetlen a rendszeres, intenzív testmozgás.
Tudom, hogy sokan ennél súlyosabb tünetekkel küzdenek, de nekem ez is elég nehéz volt.
A műtét
Amikor megkaptam az időpontot, hatalmas megkönnyebbülést éreztem. A csoportban annyi információt olvastam a műtétről és a lábadozásról, hogy szinte percről percre el tudtam képzelni, mi fog történni. Más átélni, de végig nyugodt és hálás voltam.
A műtétet Willner Péter és Abkarovits Géza végezte, rengeteg kedvességet és figyelmet kaptam.
Komplikációként kiderült, hogy a hólyagom körül kiterjedt érhálózat volt, ezért jelentős vérveszteségem lett. Valószínűleg emiatt voltam két napig rendkívül gyenge, alig tudtam ébren maradni, enni sem nagyon. Furcsa módon a pihenés – három gyerek után – szinte vakációnak tűnt, még ha fájt is és alig tudtam mozogni.
Katéterrel kellett hazamennem, amit nagyon nehezen éltem meg. Féltem, főleg attól, hogy nem tudtam, mi lesz a vége. Valószínűleg egy vérömleny nyomta a húgycsövet, ami végül ki is fakadt, ami vérzéssel és nagy ijedelemmel járt, de utána szépen helyre jött minden. Többször mentem kontrollra, végül sikerült elhagyni a katétert, és a vizelés lassan, hétről hétre javult. Eleinte gyakran pisiltem, keveset, de fokozatosan rendeződött. Persze rettenetes „fefázás” lett a vége, de az antibiotikumok végül helyre tettek.
Felépülés
Az elején nehéz volt türelmesnek lenni. Másokhoz képest lassúnak éreztem a regenerációmat, keveset tudtam talpon lenni. Nagy szerencsém volt, hogy édesanyám hat hétre hozzánk költözött, és segített a 11 hónapos kislányom ellátásában. A férjem is rengeteget segített, de napközben dolgozott, és ott volt még két nagyobb gyerek is.
Körülbelül három nap után már magamnak végeztem a sebkezelést, ez sokat könnyített. A kád szélére ülve mostam magam, így gyorsabb volt a folyamat, de nagyon vártam, hogy vége legyen ennek az időszaknak.
Amikor először megnéztem magam alul, sírtam örömömben. Még friss varratokkal is annyira rendezett és „szép” volt ahhoz képest, ahogy előtte kinézett.
Hat hét után nehéz volt tudatosítani, hogy továbbra sem emelhetem a kislányomat, miközben már nem volt külső segítség, és mennem kellett a fiúkért az óvodába. Néha muszáj volt emelnem, de próbáltam pihenéssel kompenzálni. Sok aggódás és lelkiismeret-furdalás kísérte ezt az időszakot, de összességében igyekeztem kímélni magam.
Szexualitás
Ez külön nagy téma volt.
Szerencsére a férjem türelmes, és a fantáziánk is működött, így a szexuális életünk nem szakadt meg, csak átalakult. Sokféleképpen szereztünk örömet egymásnak, de nem volt könnyű.
Az elején konkrétan csak minimális behatolás volt lehetséges. A végletes gondolkodásom miatt azt gondoltam: ez már így marad örökre. Nem értettem, hogyan fért be oda valaha bármi is.
Sok türelem kellett mindkettőnk részéről, és nekem komoly elengedés.
Az egyéves kontrollon Willner Péter megjegyezte, hogy anatómiailag már egyáltalán nem vagyok szűk. Nálam leginkább a műtéti heg érzékenysége okozott fájdalmat, meg a fejemben lévő félelem.
Nem adtuk fel a próbálkozást. Ha nem esett jól, nem erőltettük, de volt, hogy nem szálltam ki az első fájdalomra, és utána elmúlt. A mai napig hullámzó. Korábban is volt, hogy fájdalmas volt a szex, így ez részben önismereti út is lett és eljutottam arra a pontra, hogy jelenleg legtöbbször sokkal jobbak és élvezhetőbbek az együttlétek, mint régen.
Az áttörést az utolsó fél év hozta. Mostanában szex előtt időt adok magamnak: először egy, majd két, néha három ujjal is ellazítom magam, hogy tudatosítsam: van hely, biztonságos. Ez segít lazítani, és üzen a testemnek és az agyamnak is, hogy rendben van. Nekem sokat segített, hogy elkezdtem „belülről” feltérképezni magam.
Fontos leírnom: engem elöl-hátul nagyon szűkre „szabtak”, ráadásul a méhszájam ciklustól függően néha útban van. Szóval, ha én itt tartok már, akkor másnak is van remény.
Sport
Ez volt a legnehezebb rész számomra.
Korábban evés- és testképzavarral küzdöttem, és a sport az, ami egyensúlyban tart, ami kiránt a rosszkedvből, ami segít, hogy a régi sémák ne kapcsoljanak be. Sport nélkül nem vagyok önmagam.
Az első fél év főleg core-gyakorlatokkal telt. Néha túltoltam, aztán jött a pánik, hogy „mit csináltam magammal”. Fél év után fokozatosan visszatértem a saját testsúlyos edzéshez. Figyeltem a testem jelzéseire. Tudom, nem helyettesít gyógytornászt, de sokszor mindent átbeszéltem a ChatGPT-vel is, hogy mit szabad és mit nem.
Az egyéves kontrollra már 15–20 kg-os súlyokat is emeltem, csináltam egylábas guggolást, kézenállást. Futni nem esik jól a mai napig sem, ezért azt nem is erőltetem, de időnként beiktattam HIIT-edzéseket is, csak olyan elemekkel, amelyek nem okoztak panaszt.
Minden edzésnél van bennem félelem, de ha nem mozgok, mentálisan gyorsan mélyre kerülök. Piroska meglepődött, hogy az intenzív edzés ellenére milyen jók az eredményeim: a szorítóerő 4 körül vagy felette volt hüvelyben és végbélben is.
Az egyetlen tartós tünetem a gyakori vizelés, de erre már szülés előtt is hajlamos voltam. Sokat javult, amikor a heti 7 medencefenék-edzésről 3–4-re csökkentettem, és több nyújtást iktattam be, de a mai napig változó, hogy milyen, de már egyáltalán nem befolyásolja az életminőségem.
A héten újra megyek Piroskához, mert szeretném átbeszélni az edzésemet, és az intenzívebb sport miatt inkább gyakrabban járok kontrollra.
Másfél év után
Nagyon hálás vagyok, hogy itt tarthatok. Bármikor újra megcsinálnám. Őszintén remélem, hogy ez a szemlélet és ellátás minél szélesebb körben elérhető lesz, mert az életminőség óriásit tud javulni.