Blog - Sikersztori...minden kötél és izom szakadás után :)

"Sziasztok! Az én sztorim igen nehezen született meg. Ennek ellenére bízom benne, hogy segítséget, erőt és „nem vagyok egyedül” érzést adhatok történetemmel.
Előre elnézést kérek, elég hosszúra sikerült..
2016-ban kezdődött az egész, mikor megszületett ma 6 és fél éves kislányom, Lilla. Teljesen problémamentes volt a terhesség, azt kell, hogy mondjam, imádtam azt a 9 hónapot. Mikor eljött a „nagy nap”, kicsi lányom úgy döntött, ő még nem szeretne kijönni. Befordult, minden érték rendben volt, de ő még nem érezte, hogy ideje lenne találkozni velem. 4 nappal a terminus után a fogadott orvosom úgy döntött, hogy indítsuk meg.
Előző délután befeküdtem a kórházba, elvégeztek még pár vizsgálatot, köztük az utolsó ultrahangot is, ahol a doktornő közölte velem (,aki rettegtem a szüléstől, hogy mennyire lesz fájdalmas, minden rendben lesz-e a gyermekemmel stb.), hogy „akkora a gyerek feje, hogy nem fér rá a monitorra, és ez egy nagy monitor!!” Nem kell mondanom, hogy ez nem könnyítette meg a nyugodt alvásomat aznap este..
Másnap reggel 7 órakor bementem a szülőszobára, ahol első körben zselét kaptam, hogy táguljon a méhszáj. Egészen jól reagáltam rá, de a kisasszony nem akart mozdulni. Akkor jött a burokrepesztés, csordogált a magzatvíz, de még mindig semmi. Délután 2-kor még sétálgattam a szülőszobában, zenét hallgattunk a férjemmel ????. Aztán kaptam Oxitocint, na akkor megérkeztek a fájdalmak, de nem igazán fájások formájában, hanem csípőtájékon úgy éreztem, a csontjaim mindjárt szétesnek.. A végé felé a toló fájásokat már éreztem, de addigra már annyira fájtak a csontjaim, hogy a toló fájások elbújhattak mellette. Nyomtam hanyatt fekve, oldalt fekve, egyik oldal, másik oldal, de nem fért ki a buksi. Akkor a doktor úr úgy döntött, rásegít az alkarjával, és akkor is ki fog férni, ha minden kötél (és izom) szakad. 18:00-kor megszületett Lilla 58 cm-rel és 3800 grammal, teljesen egészséges baba. Nem mondható hatalmas babának, de a feje – még babához képest is – hatalmas volt. Szegénykém a mai napig hisztirohamot kap, ha egy kicsit szűkebb nyakú pólót/pulcsit kell felvennie és „beleszorul” a feje. Benne is mély nyomot hagyott az az este.
Összefoldoztak, átmosták a méhemet, este 10kor végeztek velem, majd közölték, hogy minden rendben van, mehetek a kórterembe. Másnap nem tudtam egyet lépni anélkül, hogy ne szellentenék, de még mindig azt mondták, hogy ez természetes, hiszen egy nagy babát szültem előző este, majd helyreállnak a dolgok. Otthon folytatódott a történet, ha valaki volt a mosdóban, amikor nagy wc-re kellett mennem, le kellett ugrasztanom, mert sajnos csak egy wc-nk van, és én nem tudtam visszatartani. A hónapok, évek alatt ez a helyzet javult, azonban 2021 tavaszán felújításba kezdtünk. Én sem kíméltem magamat, 80 cm mély gödröt ástam a vízvezetékhez, pakoltam a sittet, átrakodtam 3 raklapnyi betonlapot a járdához stb. Szóval kemény fizikai munkát végeztem egészen őszig, amikor az első „balesetem” történt. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem nyilvános helyen történt, így „csak” magam előtt kellett szégyenkeznem. Még ekkor is bíztam benne, hogy ez csak egyszeri eset volt, hasmenéskor történt, de sajnos nem így volt.. A második eset után azonnal orvost kezdtem keresni, de nem tudtam, kihez fordulhatnék. Édesanyám időskori vizelettartási problémával küzd, ő javasolta nekem dr. Oláh Orsolyát, aki erre specializálódott. Felkerestem, hátha az én problémámra is tud megoldást. Ő nem tudta pontosan megmondani műszereivel, de továbbküldött dr. Novák Andráshoz, aki megállapította, hogy izomszakadás történt, a „kör” negyede hegszövet, így hiába tornáztatom, ahol nincs izom, nem fog tudni összezárni a rendszer. Kimondta, amitől tartottam, műtét szükséges. Majd kaptam egy árlistát, ahol végképp elkeseredtem. Nem állunk túl jól anyagilag, sajnos egy közel egymillió forintos műtét és vizsgálatok és utókezelés elérhetetlennek tűnt. A gyógytornász, akihez elkezdtem járni, hogy elsajátítsam a helyes intim tornát javasolta, hogy a Tritonlife magánkórházban lévő (az országban sehol máshol nincsen ilyen) ultrahang berendezéssel is nézessem meg, mielőtt kés alá fekszem. Így kerültem dr. Willner Péterhez, aki megerősítette a korábbi diagnózist és elmondta, hogy sajnos nincsen az országban olyan állami kórház, ahol ilyen beavatkozást biztonsággal el tudnak végezni.
Egészen kicsire zsugorodva (lelkileg) mentem haza a férjemhez, aki nem habozott, azt mondta, megoldjuk valahogy, bárhogy, de meg kell csinálni. Ismét azt kell mondanom, hogy szerencsém volt, mert a felújítást ugyan hitelből csináltuk, de a felújítási támogatás keretén belül vissza tudtunk igényelni annyi pénzt, hogy ki tudtuk fizetni a műtétet.
2022.09.05-re kaptam időpontot Willner doktor Úrhoz. Sajnos akkor még nem tudtam erről a csoportról, a műtétet követően vett fel Rigóné Tavaszi Piroska, amit ezúton is köszönök szépen! Nem tudtam, mi vár rám, sem a kórházban, sem azt követően otthon. Ebből kifolyólag mindenkit arra buzdítok, kérdezzetek bátran, engem nyugodtan lehet privátban is, amiben tudok, szívesen segítek.
Elérkezett a nagy nap. Féltem, izgultam, de miután beértem a kórházba, olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy nem volt időm igazán belelovallni magam. Mindenki nagyon aranyos, kedves volt. Bejött az altatóorvos (gerinc érzéstelenítéssel végezték a műtétet), bemutatkozott, mindent elmondott, amit tudnom kell. Aztán kaptam egy kis kék bogyót, amitől végigaludtam az egész műtétet. Magamnál voltam, amíg kellett, és felébresztettek a végén, mondtam, hogy „kicsit elszundítottam”, erre közölték, hogy már kész is vagyok.
Amikor kiment az érzéstelenítő hatása, az furcsa (mert nem igazán fájdalmat, hanem inkább székelési ingert éreztem) és persze fájdalmas volt, de kaptam fájdalomcsillapítót és sokkal jobb lett. Nagyon gyorsan regenerálódott a szervezetem és mire hazamehettem, (kicsit furcsán, de) sétálni is tudtam.
A műtét után kaptam katétert, így a pisiléssel nem volt gond, egészen addig bent volt, míg ki nem engedtek a kórházból (2 napig voltam bent). Egy jótanács: addig kell nagyon sok folyadékot inni, amíg bent van, mert utána „folyadékszegény” diétára ítél a doktor, hogy minél kevesebb legyen a fertőződés esélye. Minden mosdóhasználat után zuhanyozni kell a sebet, míg be nem gyógyul.
Mikor hazaengedtek, kaptam ugyan fájdalomcsillapítót, de nem volt rá szükség, nem voltak erős fájdalmaim. Sétálhattam, mozoghattam, de semmi megerőltetőt nem volt szabad csinálni és természetesen nehezet emelni.
A gyerekek is megértőek voltak, nem vették zokon, hogy nem emelgethetem őket (a kisebbik 3 éves, császárral született). Pihentem pár napig (leginkább a fejfájás miatt, sajnos megemeltem a fejem a műtétet követő 6 óra letelte előtt), de következő héten már főztem, gyerekeket rendeztem, óvatosan, de mindent tudtam csinálni.. kivéve ülni persze. Praktikus, ha van otthon egy mellmagasságú asztalka, vagy állvány, amin lehet enni (állva és fekve nem egyszerű az élet), én még hetekig amellett állva dolgoztam otthonról.
A sebem szépen gyógyult, de a belső varratokat sokáig éreztem. Körülbelül 3 hónap után már bátran leültem, a varratok sem érződtek már, akkor sem, ha keményebb felületre ültem.
A műtét előtt és azt követően Rigóné Tavaszi Piroskához jártam gyógytornára. Bizton állíthatom, hogy a legjobb szakember a témában, rettenetesen kedves és figyelmes, ami valljuk be, ilyen problémával küzdőknek még fontosabb. Bármit kérdezhettem tőle, mindenben segített. Megtanított a műtét utáni (nagyon fontos!!) helyes tornára, amit alkalomról-alkalomra fokozatosan növeltünk, nehezítettünk. Szerintem mindannyiunk nevében szólok, mikor azt mondom, hogy nehéz beleépíteni a mindennapokba a tornát a hét minden napján, minden héten, egész évben, de megéri!
Annyi bíztatást és kedves szót kaptam minden szakembertől, akivel kapcsolatba kerültem ezalatt a pár hónap alatt, hogy leginkább azért érzem magam szerencsésnek, mert dr. Willner Péter műtött és Rigóné Tavaszi Piroska tanított, felügyelt, támogatott végig és támogat a mai napig. Ilyen szakemberek kezei között nincs miért aggódnunk! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindkettőjüknek és elmondani, hogy csodálatos dolgot visznek véghez, hiszen nem csak a testünket gyógyítva segítenek rajtunk, de lehetőséget nyújtanak számunkra egy új élethez. Ilyen problémával küzdve nem lehet teljes értékű életet élni. Ily módon bátran nevezhetjük „életmentésnek” az ő munkájukat."